Nem tudom mi van mostanában, de valahogy nagy a csönd. Talán mindenki a karácsonyi ajándék utáni hajszában vesz részt, és nem jut eszébe, hogy a fa alatt, majd egyedül fog ülni. :( Pedig azt gondoltam ilyenkor a magányosok (Jaj de csúnya szó ez, inkább legyen szinglik :)) szóval a szinglik nem szeretik a karácsonyt. Azért ez mégis olyan meghitt ünnep. Jó ilyenkor valakihez odabújni, jól telezabálni magunkat, majd tespedni a tv előtt. :) Szóval nagy a csönd mint említettem. Nem ír senki olyan akivel érdemes lenne találkozni. VISZONT! :) A második héten említett, profi csajozónak tartott Úr még nem a múlté. Nem tudom hányadán állunk. Időnként megígéri, hogy találkozunk, majd munkára hivatkozva lemondja. Ment ez így egy hétig. Akkor elegem lett az ígérgetésekből, és már teljesen leírtam. Azt gondoltam, ha hétvégén sem jut rám annyi ideje, hogy legalább egy kis időre találkozzunk nem fogok futni utána. Nem érdemes. Már le is írtam a veszteség oldalra, ám mintha megérezte volna, mert egyszer csak megkérdezte: találkozunk még? Na erre mit lehet mondani? Mit veszíthetek. Őszinte leszek. Megkértem, hogy próbáljon meg normálisan viselkedni. Ha sok melója van, nagyon elfoglalat, mondja meg. Tudni fogom, hogy nem velem van baja, csak nem ér rá. Ezt el tudom fogadni. De hogy se telefon, se msn, semmi, azt nem tudom mire vélni. Csak arra tudok gondolni, hogy nem kellek neki, nem vagyok fontos neki. De közben meg folyton azt nézi mikor voltam utoljára a lapon, hány új képem van, és meg is jegyzi, hogy ő nem fog tekerni. ?????? Ő???? Tekerni???? Na szép! :)

Végül adtam neki még egy esélyt. Egy hetet kap. Én nem lépek fel, képeket beszedem. Csak vele foglalkozom. Mondjuk mióta vele találkoztam, nem is találkoztam mással, max. váltottunk pár levelet, de ennél több nem történt. Így nem is esett nehezemre, ezt megígérni... ki tudja? talán megérdemli. Nagyon nehezen indult az az egy hét. Megint csak a néma csend volt felőle. Vagy megígérte, hogy találkozunk, de megint sok munka volt így... randi az ablakban. :( De gondoltam, majd hétvégén... (éljen az opimizmus:)) Na ott sem lett jobb a helyzet. Szombat este, egyetlen mukk nélkül már elegem lett. Haza értem éjfélre, és jól elküldtem neki egy levelet, hogy nekem ebből elég volt. Megint úgy telik el a hétvége, hogy nem találkozunk, nem keres... mit tudok tenni?!

Na ez hatott. Vagy nem? Minden esetre vasárnap már azt mondta, hogy ma találkozhatnánk, de már látni sem akarsz. (Szegény fiú :() No, végül végre nagy nehézségek után csak találkoztunk. Nem ordítottam le a haját. Kedélyesen elvoltunk, mint ha nem lettem volna ki már attól, hogy: most mi van?! Végül azt hiszem elhiszem, hogy tényleg a munka miatt vagyok háttérbe szorítva. És lehet, hogy megint ez lesz a vesztem. Az, hogy a jót feltételezem embertársaimról. :) Minden esetre, hamarosan vége az évnek, új év, új élet... ki tudja. :) Meglátjuk mit hoz a jövő. :)