vagy annak kezdete. Nem tudom. Alig 1 héttel ezelőtt írtam egy bejegyzést, de annyira nyálas volt, hogy kitöröltem. Kb 3 hete ismerekedtem meg azzal a fiúval, akiről akkor írtam. Az első perctől, pontosabban az első levél váltásnál már éreztem, hogy rokon lelkek vagyunk. Túl szép volt, hogy annyi mindenben passzolunk. Most azonban teljesen előjött a parám. A pesszimizmusom. Mert hogy tulajdonképpen nem sűrűn ér rá. Persze kifogás mindig van.... munka... költözés... fáradtság.... és én hinni szeretnék neki. Azaz hiszek is.... lehet rosszul teszem?! Nem tudom. ENnyi idő után nem mondhatjuk el a másikról, hogy ismerjük. Ki tudja? Talán mégsem független, és azért tudunk inkább napközben dumálni, vagy későn este, mert addig elfoglalt. Talán a hétvégék azért nem együtt telnek, mert neki mással kell lennie... háát, a pakliban ez is benne van. Sajnos már volt rossz élményem kikapcsolt telefonról, és nem fogadott hívásokról, nem megválaszolt sms-ekről. Ettől a para tör ki. És ha a másik tudná milyen rosszul esik, vajon megtenné... újra?
De most tényleg? Mi a franc van? Mi a f@sz ért kell kikapcsolni azt a kib*ott telefont. Miért nem lehet megmondani, hogy nem fogok ráérni... dolgom van X-szel, Y-nal. Mikor 2 nappal ezelőtt még velem akart eltünni a sok tenni való elöl.
Eddig mindent elnéztem. Mikor még levelezés szinten tartottunk, és csak terveztük a randit 4 napra tünt el. Se telefon, semmi. Ekkor még megértettem, hogy nem közli velem. De most azért annál több van. Nem jár nekem ennyi, hogy legalább a Drága Úr közölje, nem ér rá?
Komolyan. Még egy sor és felrobbanok. Inkább abbahagyom. Majd holnap folytatom ha már tudom mi történt.
